az apák együttes 2020-ben alakult felvidéki és anyaországi zenészekből: vontszemű miklós zongorán, tóth balázs szaxofonon, szigeti dezső gitáron, valastyán tamás ütőhangszereken, köpöncei dániel basszusgitáron, belkovics istván énekével, menyhárt józsef pedig énekes gitárosként teszi teljessé az együttes hangzását. kezdetben más előadók feldolgozásait játszottuk, illetve gyakorta léptünk fel a kicsi hang verséneklő együttes vendég- és kísérőzenekaraként.
a reggeled már úgy ébreszt fel, hogy nem vagy húsz, s már nem vagy negyven:
és mégis felket a nap...
már van bűnöd, és van erényed... nem tőled gyúlnak a fények...
az lehetsz már, aki vagy.
voltunk fenn és nagyon feljebb... aztán lenn, sőt annál lejjebb:
ha ássuk, csak mélyül a kút...
nem kell hinni minden szónak – nem te vagy a mentőcsónak! –
jobbra és balra is, fel is és le is visz út!
a reggeled már úgy ébreszt fel, hogy ember lehetsz... megint ember...
önmagad, s nem valaki más.
a háborúnak lehet vége – megköthető a különbéke...
szembenézés: nem futás.
szeretnénk a napra jutni: labdába, s nem egymásba rúgni...
a kő marad, elfut a víz...
ne válogass módszerekbe’, ne kapaszkodj pótszerekbe:
nyisd ki a szemedet, nyisd ki a szíved és bízz!
elestél? állj fel megint!
reméltél? remélj megint!
csináld a szíved szerint!
nem baj, ha más ránk legyint...
a reggeled már úgy ébreszt fel, hogy az életedben nem tévedsz el:
de szív is kell ahhoz, hogy láss...
told félre a napi sajtót, a gyűlöletnek ne nyiss ajtót:
az ördög gyakran idéz szentírást...
mert van hazugság, s vannak tények... van árnyék is, vannak fények:
a pálya néha kemény...
van példád a gyalázatra... de esély is az alázatra:
istennek tenyerén – egyes szám, első személy...
a reggeled már úgy ébreszt fel, hogy itt vagy: mellettem fekszel...
teveled kelt fel a nap...
parttalan.
megint szembe fúj a szél…
hasztalan
kérdem, hallgat, nem beszél…
istenem
újra csended jut nekem…
énnekem
nincs csak ez az életem…
harctalan
a fegyvert letettem rég.
önmagam
voltam főleg az ellenség…
megmutat
(az) élet kínál száz esélyt:
kiutat
mindig fentről kapsz, ne félj!
páratlan
esély volt megannyi már…
váratlan
köszönt be télvízkor a nyár…
pártalan
egyedül ellepett a sár…
varratlan
köpenye rám terítve száll…
parttalan.
mindig szembe fúj a szél…
hasztalan
kérdem, hallgat, nem beszél…
istenem
csended annyit súg nekem…
énnekem
újra van már életem…
volt egy nyári délután, mikor elbúcsúztál,
igen, emlékszem még
már elillan az a perc, mert ma újra te ölelsz
erre vártam rég
hajad a párnán, éber álom,
érintésed felemel
ez az érzés, a boldogságom,
soha nem múlhat el
még marad-e pár boldog éjjel?
mondd, lehet egy élet is talán?
mert ha átkarolsz, ha maradnánk kéz a kézben,
újra szólhatna a dal ezen a félrehangolt, régi zongorán
pár szürke hétköznap után, nehéz szólni is, ha már
beborult ránk az ég
vár kitárva két kezed, pihekönnyűvé teszed,
nekem ennyi elég
nem akarom, hogy véget érjen
félek, messzire szállsz
de ha mellettem alszol, érzem,
(hogy) hozzám hazatalálsz
még marad-e pár boldog éjjel?
mondd, lehet egy élet is talán?
mert ha átkarolsz, ha maradnánk kéz a kézben,
újra szólhatna a dal ezen a félrehangolt, régi zongorán
nézd, ragyog a fény a sűrű éjben
kék sugara bontja hajnalát
vele szárnyalunk, hogy a holnap együtt érjen
nekünk énekli a Hold azt az elfelejtett, féltett dallamát
még marad-e pár boldog éjjel?
mondd, lehet egy élet is talán?
mert ha átkarolsz, ha maradnánk kéz a kézben,
újra szólhatna a dal ezen az újrahangolt, régi zongorán
hideg az este
csillagok égnek
fogjunk hát neki
a tűz őrzésének
csillagok hullnak
gyöngyök gurulnak
disznók közé
a sárba hullnak
fogjad a kezem
szoríts keményen
őrizd a tüzet
legyél reményem
nem nagy dolgokban
a kicsiben hűen
tartsál meg engem
égve a tűzben…
adjad hát tovább
mit reád hagytak
nyelvet és szívet
adjál fiadnak
fogjad a kezem
szoríts keményen
őrizd a tüzet
legyél reményem
(v)érző férfiak
érző férfiak
rossz apák, jó fiak…
de sírni nem szabad,
a könny, az nem szalad
végig, végig az arcon…
ez hát, ez az én harcom!
csatáid már te nyered,
viszket a tenyered…
az álmaid temeted
születik pár gyereked:
kölykök végig gangon…
én meg kevesebbet alszom.
így megy ez.
csak azt ne hidd, hogy nálunk más lesz…
így megy ez.
egyszer ad… máskor elvesz…
így megy ez.
meg ne kérdezd, mennyi van még…
így megy ez.
hullámvasút. nincs rajta fék…
nincs rajta fék…
nincs rajta fék…
a helyedet még keresed,
tolod a szekeret.
oltárhoz vezeted…
ennyi csak a szereped.
felnőtt… felnőtt a lányom…
van még van, van még pár álmom?
orvosod tegezed,
a bogyókat beszeded.
unokád ott szalad;
már sírni is szabad…
nyugodtan, nyugodtan alszom.
s közben már ráncos az arcom.
így megy ez.
csak azt ne hidd, hogy nálad más lesz…
így megy ez.
egyszer ad… és máskor elvesz…
így megy ez.
az élet, mint egy örök bazár:
így megy ez.
egyszer nyitva – aztán bezár.
így megy ez.
csak azt ne hidd, hogy nálunk más lesz…
így megy ez.
egyszer ad… máskor elvesz…
így megy ez.
meg ne kérdezd, mennyi van még…
így megy ez.
hullámvasút. nincs rajta fék…
nincs rajta fék…
így megy ez.
meg ne kérdezd, mennyi van még…
így megy ez.
hullámvasút. nincs rajta fék…
nincs rajta fék…
nincs rajta fék…
a fejed leszeged.
a bajt már nem keresed.
a mérged lenyeled.
asszonyod szereted:
vár rád, tiéd a szíve…
fenn van a pont az i re.
Nézd csak, ő volt az én apám
Tudtad hogy számit rád
Tudtam, hogy számít rám
Nézd csak, egy jó és egy tiszta hang
Amig ő énekelt, addig én játszottam
Oh énekelj, hadd halljam, milyen jó
Oh beszélj még, hadd halljam milyen jó
úgy kérlek ölelj át, még egyszer az életben
úgy érezném, úgy szeretném....
úgy kérlek búj hozzám még egyszer az életben
úgy érezném, úgy szeretném ( mégy egyszer)
Stefi, és itt van egy csodás hang, mintha csak őt látnám, mintha csak hallanám
Berni, micsoda vad szempár, egy izmos láb, mintha csak őt látnám, jobban és jobban
Oh énekelj, hadd halljam, milyen jó
Oh beszélj még, hadd halljam milyen jó
úgy kérlek ölelj át, még egyszer az életben
úgy érezném, úgy élvezném
úgy kérlek búj hozzám még egyszer az életben
úgy érezném, úgy élvezném mégy egyszer
De most már elmentél, itt hagytál pár éve,
így hát mi emlékszünk, bennünk élsz örökre
„ne cipeld a terhet. ha valamit nem tudsz felemelni, azt legyen erőd lent hagyni.” (pilát gábor)
hagyd az esőt esni,
úgysem tehetsz mást!
a kevesebb néha több:
ne kérj ráadást…
állj ki szépen a sorból,
ne tölts minden borból:
engedd megtörténni a változást!
ne fus fejjel a falnak:
a fal az keményebb – lásd!
ne akarj mindent magadnak:
engedj élni mást!
állj ki szépen a sorból,
égig érj fel a porból!
magadban keresd meg a változást!
van, hogy nyúznak az évek…
…van, hogy rogynak a térdek…
…és van, hogy roppan a vállad,
de a megoldás ott van, nálad!
van, hogy fogynak a tervek…
…van, hogy kopnak az elvek…
…és van, hogy biccen a lábad,
de a megoldás ott van, nálad!
hát hagyjad esni az esőt,
csinálj inkább mást:
becsüld meg jobban a nőt,
hiszen ő melletted a társ!
állj ki szépen a sorból,
halld ki minden korból,
hogy mindig te magad vagy a változás!
van, hogy nyúznak az évek…
…van, hogy rogynak a térdek…
…és van, hogy roppan a vállad,
de a megoldás ott van, nálad!
van, hogy fogynak a tervek…
…van, hogy kopnak az elvek…
…és van, hogy biccen a lábad,
de a megoldás ott van, nálad!
„ne dühöngj, hogy megöregedtél, van akinek ez sem sikerül.” (g.b. shaw)
az én apám hétköznapi hős.
más nem győzte le, csak a pia.
húszévesen volt már katona, s nős…
lett egy lánya, s három fia…
az én apám egy csodacsatár,
bár ritkán volt nála a labda…
a kispályán, tudod, kicsit szűk a határ:
a gólpaszt inkább haza adta…
az én apám már ráncos és ősz:
útjain jár már a fia…
megérted, lassan, amíg felnősz…
majd csendesen elköszön: szia!
a volánt tekerve, ha a kanyart lenyesed,
vagy skywalkerként míg az erőt keresed,
fentről figyel, vagy oldalról néz…
vezeti a kezed az apai kéz…
az ítélet örökre kimondva rád:
tudod jól fiam, én vagyok az apád…
mosolyog néha, titkon büszke rád..
(csináld jól fiam, én vagyok az apád…)
az én apám már ráncos és ősz:
útjain jár már a fia…
megérted, lassan, amíg felnősz…
majd csendesen elköszön: szia!
a szent györgy-templom órája pont felé kettőt mutat…
éjjel van. a sötét most a fény után kutat.
a pőre nyárnak forró testén csillag a ruha;
nem mozdul: szótlan figyelve áll a kék duna.
mély a csend. ám egyszerre csak lépés koppan(ik):
csendesen, mint régi emlék, egy alak érkezik.
hangszertok a kezében, (övén) kulcsa csörrenik…
(lehet, hogy a tokban hozza az éjszaka fényeit?)
a baťa előtt megáll kicsit: a gitár balra húz.
a zenesuli már máshol áll… (… s a klasszikus nem blues…)
a zene szent, a zene hű: mély misztérium!
(jobbfelől ráköszön a parasztminisztérium.)
londontól el budapestig alig száz lépés.
a grappát örökké gyurika méri: ez nem is kérdés…
(de) most dolga van, most menni kell: ez nem demokrácia
a szökőkútnál táncra várja a három grácia
a gitárhúron dal zendül és táncra kelnek ők:
a szökőkútban vízben álló karcsú testű nők…
lehullnak a ruhák mind: nincsen semmi máz…
nagyot sóhajt, és szerelmesen néz a kultúrház
és táncolnak is mind a lányok
a szívük gyorsan ver…
tündéreknek muzsikál
imi, az ember.
vetkőzzünk mind meztelenre
nincsen semmi gond
a világ szép, az ember jó:
bár kicsikét bolond…
és táncolnak is mind a lányok
a szívük gyorsan ver…
tündéreknek muzsikál
imi, az ember.
vetkőzzünk mind meztelenre
nincsen semmi gond
a világ szép, az ember jó:
bárki bármit mond…
és jön a hajnal, reggel lesz:
véget ér a dal.
és van, hogy az ember tovább él, még ha közben meg is hal…
és nem bírjuk kitörölni a telefonszámait…
csak dúdolgatjuk magunkban az éjszaka fényeit.
van, ami már nem változik, hiába kardozom:
ezzel a dallal magamnak is régen tartozom…
nem kaptunk el, barátom: felfelé zuhantál…
jó lenne, ha szívünkben még sokáig maradnál…
és táncolnak is mind a lányok
a szívük gyorsan ver…
tündéreknek muzsikál
imi, az ember.
vetkőzzünk mind meztelenre
nincsen semmi gond
a világ szép, az ember jó:
bár kicsikét bolond…
és táncolnak is mind a lányok
a szívük gyorsan ver…
tündéreknek muzsikál
imi, az ember.
vetkőzzünk mind meztelenre
nincsen semmi gond
a világ szép, az ember jó:
bárki bármit mond…
az ördögtől egy fokkal szebb vagy…
és kopik rólad már a sárm…
füstös hang, éjsötét szemek…
minden nő csak terád vár:
béla!
a te időd lejárt… béla!
csak ne játszd a királyt! béla!
a hajad csak a zselétől tapad…
mit mondhatnék? kicsit kínos
ahogy adod itt a hőst…
ne fáradj! már rég lejárt lemez:
tudod, láttam én is nőst…
béla!
már jönnek a kilók… béla!
a lóláb itt kilóg. béla!
lóg a háj, s ez rajtad rég nem báj…
tudom reggel eltűnsz gyorsan
mint palackból a dzsinn…
de tudod mit? legyen egy jó napunk:
hol egy pohár? proszit! csin-csin!
béla!
még te vagy a király… béla!
rég volt, hogy felállt, béla,
a hajad nem a zselétől tapad…
béla!
a te időd lejárt! béla!
szépen lóg, nem áll, béla,
a hajad csak a zselétől tapad…
nincsen nap, és nincsen hold,
nincsen fény… itt minden holt…
minden sűrű sötétség:
nincsen nap, és nincsen fény…
azóta, hogy elmentél.
vajon hová tűntél el?
mennyi mindent tűrtél el?
az öröm is messze jár…
ez a ház nem otthon már:
azóta, hogy elmentél…
és tudom, tudom, tudom, tudom
tudom, tudom, tudom, tudom, tudom
tudom, tudom, tudom, tudom, tudom
tudom, tudom, tudom, tudom, tudom
tudom, tudom, tudom, tudom, tudom...
és nincsen nap, és nincsen fény…
minden sűrű sötétség…
minden öröm messze jár:
ez a ház nem otthon már…
azóta, hogy elmentél…
amióta elmentél…
amióta elmentél…
..mikor tőlem elmentél
zakatol ma a reggel
lassan ébredek fel
de talán a világban
valaki épp most alszik el
a tejút nagyot ásít
horizontba merül
és a nagy feketébe
sok színes kondenzcsík vegyül
a hajnal kísér
így elkerüljük a hangzavart
ő az útitárs,
aki ébren tart
mert ez a nap attól szép
hogy egybeolvad a kép
ki ma vagyok,
s az, aki voltam rég
és hogyha nincs is rá szó
mégsem illúzió
hogy ami volt
az csakis így volt jó
üres utcai álmok
neonszínű mesék
alagúti megállók
tovarobog a messzeség
ahogy ébred a város
vele lüktet a szív
s ahogy üt, kitalálom:
valami új kalandra hív
a hajnal kísér
így elkerüljük a hangzavart
ő az útitárs,
aki ébren tart
mert ez a nap attól szép
hogy egybeolvad a kép
ki ma vagyok,
s az, aki voltam rég
és hogyha nincs is rá szó
mégsem illúzió
hogy ami volt
az csakis így volt jó
mi mindig jobban didergünk, mint amennyire fázunk...
búvunk magunkba, mély a csigaházunk...
emeld fel a fejed: itt van a helyed!
egy az utunk: összefogunk!
mér' mindig mások mondják meg,
hogyan kell itt élned...
apáid földjén miért is kell félned...?
már nincs hova hátrálni…
már nincs hova átállni!
(már) nem nyafogunk! összefogunk!
nem tudhatom, hogy mit jelent
másnak e tájék idebent...?
ím itt e föld, erdő folyó...
jól csak szívvel látható!
ha gépen szállsz fölibe,
vagy csak az érdek köt ide:
térkép e táj...
de minekünk itt van mindenünk!
azt mondom: figyelj barátom, figyelj oda jobban!
mér' mások mondják meg, hogy mi az ami jól van?
kezedben a jövő: szívedben az erő!
megmaradunk: mert összefogunk!
nem tudhatom, (hogy) mit jelent
másnak e tájék idebent...?
ím itt e föld, erdő folyó...
...jól csak a szívvel látható...
ha gépen szállsz fölibe,
vagy csak az érdek köt ide:
térkép e táj...
de minekünk itt van mindenünk!
mi föntről csak, gyárüzem
az bakterház, és neked üzen...
és ott a kő... s az iskola...
régi szerelmek lábnyoma...
nem tudhatom, (neked) mit jelent...
nekem múltat, jövőt, jelent!
ím itt e föld, erdő folyó...
...jól csak a szívvel látható!
én nem tudom, ki ő, de jó nagyon…
túl az időn. és túl a szavakon.
a vizek tükrén arca felragyog,
és tőle gyúlnak fényre csillagok.
én nem tudom, ki ő, de tart nagyon…
akkor is hű hozzám, ha elhagyom.
ha engedem, ő bennem az erő,
lábam alatt a füves legelő…
én nem tudom, ki ő, de vérezem,
ha nélküle telik az életem…
kenyerem bú, a bánat borogat,
és töltök hozzá bűnrossz borokat…
én nem tudom, ki ő, de felemel,
megtart és véd a kegyelem…
egyszer majd, tudom, szemtől szembe néz:
csak azt remélem, nem lesz túl nehéz…
mint játékban, ha bábuiddal lépsz:
minden mozdulatból látszik, hogyan élsz...
látni, mitől és mennyire félsz,
hogy csatázik benned szív s az ész...
ha gyalog vagy, és magad elől futsz:
előbb-utóbb lovak alá buksz...
de ha nem szaladsz el sok bástya ledűl,
s a meztelen király is menekül...
s ha magadat vezérnek gondolod,
– a hatalmat magadra gombolod –
csak utólag látsz abba bele,
hogy utoléri vezért a csele...
a játékban, hol bábuként is lépsz,
ha a szűk ösvényről a széles útra térsz:
önmagadat sakkban tarthatod,
de a mattot végül az időtől kapod...
sakk... s a legvégén matt...
sakk... s a legvégén matt...
ha nagy a sötét
és sehol egy lámpa…
és egyedül állsz
az éjszakába
mi az irány?
merre kell menni?
két rossz közül
a kisebbet venni/tenni
ha ég már a ház
és dől rád a fal
megrág az élet
vagy fel is fal
ha túl sok a máz
ha túl sok a fal (szar)
nem segít senki
de jól jön egy dal…
ha semmit se szólsz
konokul hallgatsz
rajtad a súly
a rengeteg ballaszt
mi a nyerő?
mit kéne tenni?
két út közül
melyiken menni?
Annyi tervem esett kútba,
Önmagamnak voltam útba’:
Rossz időben, rossz helyen…
Annyiszor keltem már útra…
Azzal indultam el túlra,
(hogy) a mából holnap múlt legyen…
Jó időben, jó helyen
Vagyok nálad, ISTENEM.
Veled kezdem útjaim,
Veled zárom soraim
Tenyereden Istenem
Jó időben, jó helyen
Ücsörögve tenyerén
Legyél Te helyettem én…
Beletört a kulcs a múltba
Ültem, mint kutya a kútba’
Hogyha rossz, úgy jó nekem…
Nem volt arcom, nem volt hangom,
Egóm, mint huzat a gangon
Szállt, csak feljebb, egyre fel…
Jó időben, jó helyen
Vagyok nálad, ISTENEM!
Veled kezdem útjaim,
Veled zárom soraim
Tenyereden Istenem
Jó időben, jó helyen
Ücsörögve tenyerén
Legyél Te helyettem én…
Már megint ugyanaz a folyó…
Már megint ugyanaz a sár…
Vigyorog és szembejön a tegnap:
Összedőlt kártyavár.
Már megint ugyanaz a nóta…
Már megint ugyanaz az út:
Pedig tudom, régen tudom:
Azt, hogy sehova se fut…
Van, hogy csak úgy kiveszünk a világból…
Van, hogy nem is okulunk a hibákból
Van, hogy a sűrüjébe kell beállni,
van hogy a sárkány fejét kell levágni.
Már megint ugyanaz a folyó…
Már megint ugyanaz a sár…
Vigyorog és szembejön a tegnap:
Összedőlt kártyavár.
Már megint ugyanaz a nóta…
Már megint ugyanaz az út:
Pedig tudom, régen tudom:
Azt, hogy sehova se fut…
Van, hogy csak úgy kiveszünk a világból…
Van, hogy néha tanulunk a hibákból
Van, hogy a sűrüjébe kell beállni,
van, hogy a sárkány fejét kell levágni.
…otthon: ahol eloszlik a kétely.
…otthon: hol kerül meleg étel…
…otthon: melléd bújik lányod, fiad…
…otthon: nem kérdezi, hogy, ki vagy?
…otthon: van hangja a zenének…
…otthon: melege gyúlik a fénynek…
…otthon: melléd bújik fiad, lányod …
…otthon: csak itt fáj a hiányod…
(Visz a vonat, megyek utánad, talán ma még meg is talállak, talán kihűl e lángoló arc, talán csendesen meg is szólalsz:
Csobog a langyos víz, fürödj meg! Ime a kendő, törülközz meg! Sül a hús, enyhítse étvágyad! Ahol én fekszem, az az ágyad.)
(József Attila: Óda, Mellékdal)
Jó lenne még néhány dolgot megélni…
Tenni a jót, és nem csak róla beszélni.
Barátokkal késő estig zenélni…
Halált tudva másnapot is remélni.
Jó lenne még néhány dolgot letudni:
ezt megélni, azt meg szépen bebukni…
Eső előtt időben hazajutni…
Mi nem dolgom, arról semmit nem tudni.
Jó lenne még néhány dolgot lezárni.
Párom várva az esőben megázni…
Hazug szókat, mint a vizet, lerázni…
Nem tegezni, tisztelettel magázni…
(Még) Nem tudom mért, (de) megadta a Teremtő:
Kiemelt a magam ásta verembő’…
Csak annyit adj, erőt nekem Istenem:
Amit rám raksz, méltó módon viseljem…!
Párom várva az esőben megázni…
Apámmal nem vitázni, csak teázni…
Nem hátrálni, hanem bátran kiállni…
És mindezt szépen, türelemmel kivárni…
Jó lenne nem idő előtt kiégni…
Néhány fölös pofon elől kitérni…
Tenni a jót, nemcsak róla beszélni:
Jó lenne még néhány dolgot megélni…
Két halászhajó lebeg távol, beköszönt a reggel
Szikrát szór a nap a fénylő láthatáron, csendesen ringat a tenger
Két halászhajó, örök vándor, mégis ismerős rég
Távolodnak minden emberlakta tájtól, messzire szólít a kék ég
Ketten így vagyunk
Kikötőnkből egyszer elsodort a szél
Senki nem tudhatja, milyen volt a nyár kettőnk szigetén
Hol volt, hol nem volt – Mit mesél a tengerparti ház?
Volt, hogy rólunk szólt – Ha hiányzom, itt tudod, megtalálsz
Hol volt, hol nem volt – A kis sziget még mindig visszavár
Mondd, hogy rólunk szólt – Maradjunk, míg véget ér a nyár
Két halászhajó, könnyű bárka, ma is másfelé tart
Sós vizekre hajtja vad hullám csapása, messzire látszik a két part
Ezt a két hajót, legyen bárhol, hogyha új nap kel fel,
Túl a szárazföldön, csalfa délibábon, egymáshoz húzza a tenger
Ketten így vagyunk
Kikötőnkből egyszer elsodort a szél
Hátha mégis újra úgy fordul a föld, hogy két út egybeér
Állj ide, csöndben,
Fogjad a szádat!
Ne legyél fényben…
Ez az a század,
Ingre vetkőztet
Kabátot rád ad.
Állj ide, csöndben,
Tartsad a szádat!
Állj ide, szépen,
Így ni: a sorba!
Ebbe’ a korba
Ennyi a norma:
Vágyaid fékezd,
Vagy fojtsad a borba:
Jó, kicsi birka
Véres a torka!
Vasárnap délután, nézd, mindent elborít az a hó,
mit vártunk lent a sár helyett
Megjött a hóesés, és aki égre néz,
a szemét nem tudja nyitva tartani
Mert a hó vastagon kavarog
Végre az, az, amit akarok
Ez egyszer az, amit akarok
Eljött és vastagon kavarog
Vasárnap délután, és semmi lárma nincs,
csak neszek, és gázolsz kristályszőnyegen
S ahhoz hogy így legyen, várnom kellett nekem,
sár helyett nagyon kívánni hóesést
Hát megjött, gazdagon kavarog
Ez egyszer az, amit akarok
Végre az, az, amit akarok
Eljött és gazdagon kavarog
Húzz fel másik cipőt, gyorsan, úgy készülődj,
mint egy nagy út előtt, nagyon nagy út előtt
Mintha más, távoli várost hódítani indulnál,
gyere, vágjunk neki
Vasárnap délután várost hódítani gyere el,
mert végre itt a hóesés
Vártunk rá eleget, eljött a sár helyett,
a szemünk nem tudjuk nyitva tartani
Mert a hó vastagon kavarog
Végre az, az, amit akarok
Ez egyszer az, amit akarok
Eljött és gazdagon kavarog
Nevem mondod majd,
mikor látlak a mennyben?
Nem lesz semmi baj,
tudom, ott fenn a mennyben…
Erő is kell,
hogy induljak el…
Mennem kell:
még nincs helyem
fenn az égben.
Átölel a fény,
mikor látlak a mennyben?
Kézen fogsz… Ne félj!
Tudom, ott fenn a mennyben…
Előttem út,
Mögöttem múlt…
Élnem kell,
– még nincs jegyem –
fel az égbe…
Megtört az idő,
térdre kényszerít..
A fájdalom csak nő,
könyörgöm: segíts…
Az ajtón még zár…
Fenn valaki vár…
És én tudom,
nincs könnycsepp már:
fenn az égben!
Hány tanártól hallottam,
hogy: „Jól van!”
“Kezdjed fiam,
De most kicsit jobban!”
Hány tanártól hallottam,
hogy:“Nem jó!”
Koppantam, és
felfogott a padló…
Jó tanárok, jó napot!
Láttátok a holnapot…
Úgy tűnik, ma megvagyok:
köszönöm a tegnapot!
Hé, tanárok, jó napot!
Felkopik az állatok…
Súly nyomja a vállatok:
jöjjenek már szebb napok!
Hány tanártól tanultam
a Szépet:
télben látni
friss tavaszi képet…
Hány tanártól kaptam
örök kincset:
“Itt van, vidd fiam,
és jóra költsed!
Jó tanárok, vén papok,
hallom még a hangotok!
Holt költők és dallamok,
vezérek és államok…
Jó tanárok, jó napot,
Előttem az arcotok…
Napot kaptunk, csillagot…
köszönöm a tegnapot!
Jó tanárok, várjatok!
Megyek már utánatok…
Nem vesztem el, itt vagyok:
köszönöm a tegnapot!
Féllábon állnak a gólyák
Féllábon áll a nyár
Aratva már a termés
Minden a csókodra vár…
Álltak már jobban a dolgok,
És jártak már rosszabb idők…
Sok szóval keveset mondok:
Jönnek az őszi esők…
Fél lábon állnak a gólyák
Fél lábon áll a nyár
Aratva már a termés
Minden a csókodra vár…
Álltak már jobban a dolgok,
És jártak már rosszabb idők…
Korábban zárnak a boltok…
Úsznak az téli ködök…
Még akadnak így is jó percek:
Kegyelmi pillanatok…
Az idő lassan perceg…
Szeretni ittmaradok.
Még akadnak így is jó percek:
Kegyelmi pillanatok…
Az idő lassan perceg…
Teveled, Teneked ittmaradok…
Hidegek az utcák – december
Kopasz ágon csillan a hó
Dideregve sétál az ember
Hazatérni együtt de jó
Ma kigyúlnak újra a fények
És a tél most békés, ragyogó
Mikor összegyűlünk, barátok
Körülülve asztalt nevetünk
Veletek ma szebb lesz a Karácsony
Az együttlét az örömünk
Mi marad, ha vége lesz az évnek?
Ki karol majd át és ki segít?
Ne siess, ha elhallgat az ének,
Idebent az otthon melegít
Legyen ma az ünnepünk az élet,
Ez a legtöbb, ami kapható
Köszönöm hát mégis ezt az évet, / Köszönöm hát nektek ezt az évet
Bár a tél most másképp ragyogó / Együtt a karácsony ragyogó
Köszönöm hát mégis ezt az évet, / Köszönöm hát nektek ezt az évet
Bár a tél most másképp ragyogó / Együtt a karácsony ragyogó
Köszönöm hát mégis ezt az évet, / Köszönöm hát nektek ezt az évet
Bár a tél most másképp ragyogó / Együtt a karácsony ragyogó
Csendre hangolom a szívem:
érkezik fentről az erő…
Megvan még, amiben hittem,
Bár fogy, fogy egyre az idő…
Ma már kevesebbre vágyom,
megvan minden, ami kéne…
Próbálom érteni a lányom:
Jó lenne, többet tenni érte…
Vedd a rosszkedvünk telét,
Add a jókedvünk nyarát,
Vidd a bánatunk felét,
Vedd a szívünk legjavát…
Hagyd a színeknek felét,
Vidd a rossz napok baját…
Tőled jön mi szép:
az öröm, derű, barát…
Ne keresd a tavalyi hót…
Ne keresd a csendben a szót.
Ne kutasd, hogy miért úgy volt:
Fakul a múlt, mint ruhán a folt.
Ma már kevesebb is elég,
bár nincs meg, minden, ami kéne…
Az ember az életében elég –
Rád bízom, mivégre...
Ma már kevesebbre vágyom,
megvan minden, ami kéne…
Próbálom érteni a lányom:
Jó lenne, többet tenni érte…